hétfő, június 30, 2008

Fordításaim

Első fordításomat, az Indiana Jones And The Emperors Tomb-ot 2003-ban készítettem. Akkor még lényegében nem tudtam angolul, szótárból néztem ki a szavakat. A szöveg már nincs meg, az évek során valamelyik adatvesztésnél elmerült a bitek tengerében. Elsőéves egyetemistaként csatlakoztam a GameHunter Team-hez, azóta is a csapat berkeiben ügyködöm. 2006-ban átalakult a Team, azóta a vezetésben is részt veszek. A fordítással tanultam meg angolul. Mára eljutottam arra a szintre, hogy lényegében bármilyen szöveget megértek. Ha esetleg nem ismerem a szót, sokszor ki tudom következtetni a szövegkörnyezet alapján. Szótárra nagyon ritkán van szükségem, a passzív szókincsem elég jó.

Mivel a nyelvet informális úton, a használattal tanultam meg, bőven vannak hiányosságaim. A nyelvtani formulákat leginkábbb a munkám során látottak alapján használom, szabályokat alig tanultam. Szóban gond nélkül meg tudom értetni magam, a szakmai szöveg sem okoz gondot, ám írásban néha el-elgondolkodom, hogy miként is kellene formálni az igéket, mondatokat.

2006 óta Morpheu$-szal hivatalos fordításokat is készítünk.

 

Hivatalos fordítások

2008

 brage Battle Rage - A Battle Rage kézikönyvének és borítójának fordítása.

 combatm Combat Mission - Shock Force - A Combat Mission kézikönyvének és borítójának fordítása.

tanya (1) Das Bauernhof - A tanya - A játék egy parasztgazdaságot modellez, német nyelvről készült a magyarítás.

 bagger Bagger-Simulator - Exkavátor szimulátor - Végre teljesülhet a kisgyerekek álma és mindenki egy exkavátor fülkéjébe mászhat. Német nyelvről készült hivatalos fordítás.

 kran Kran-Simulator - Daruszimulátor - Német nyelvről készült hivatalos fordítás, különböző építkezéseken vehetünk részt benne, különleges darukat kell kezelni.

davinci Da Vinci rejtélyei - A titkos kézirat - Egyszerű, de hangulatos kalandjáték. Tetszett a szövege, sok érdekes párbeszéd volt benne.

vacation Pokoli szomszédok 3 - Woody a nyaraláson is megpróbál borsot törni a szomszéd orra alá.

office Pokoli szomszédok 4 - Woody ezúttal az irodában kergeti az őrületbe a főnököt.

aquadelic Aquadelic GT - Motorcsónakos móka, pofás grafika, egyszerű játékmenet.

2007

paradise Escape From Paradise City - Hivatalos fordítás. Hasonlít a régi Gangsters sorozat tagjaihoz.

sf2ru Space Force: Rogue Universe - 2000 küldetés, iszonyatos mennyiségű szöveg, három hetünk volt rá.

sf2dr Spellforce 2: Dragon Storm - kézikönyv - Rövid ujjgyakorlat, remek játék.


tortuga Tortuga: A két kincs - Kalózos kaland, sok jó szöveggel.

 

2006

paraworld Paraworld - Első hivatalos fordításunk. Jópofa dínós stratégia.

Magyarítások

2008

wall-e Wall-E - Egy jópofa robotos játék. A Disney-Pixar filmje alapján készült.

2007

prey Prey - Indiános lövöldözős, tele elgondolkodtató poénokkal. Morpheu$ vezette, én lektoráltam.

2006

cm10thChessmaster 10th Edition - Sokat dolgoztunk rajta, én voltam projektvezető. A projetket Methostól vettem át, elég sokat fordítottam, több segítőm volt. A gigantikus mennyiségű szöveg azonban kedvünket szegte és az egész az unalom homályába süllyedt.

crashday Crashday - Egyik kedvenc fordításom. Projektvezetőként fordítottam, Bird segített a többjátékos pályáknál és a tárgyaknál. Jól sikerült, élveztem. Néhány héttel a mi kiadásunk után magyarul jelent meg. A bolti verziót nem néztem, nem volt alkalmam összehasonlítani a két fordítást.

freedom Freedom Fighters - Morpheu$, Nyúl és sok tag munkája. Lektoráltam, teszteltem, jópárszor végigjátszottam, rengeteget javítottam. Élvezetes játék, korszakalkotó.

2005

etm Enter The Matrix - Nyúl munkája, még az első évekből. Lektoráltam, javítottam.

gtasa GTA: San Andreas - A csapat egyik legnagyobb projektje. Rengeteg szöveg, sok fordító, komoly koordináció. A kiadott verzió sajnos korántsem végleges, rengeteg fordítási hiba maradt benne, de mindenki belefáradt a végére.

nfsmw Need For Speed: Most Wanted - Önálló munkám, rengeteget dolgoztam vele, jól sikerült. Maradt benne néhány hiba, de így is ez a csapat egyik legtöbbször letöltött munkája.

nfsu1 Need For Speed: Underground - Methos fordította, én lektoráltam. A kiadott verzióból sajnos hiányoznak a sortörések, emiatt sok helyen nem fér el a szöveg.

nfsu2 Need for Speed: Underground 2 - Első önálló fordításom. Az utolsó 2000 sor szöveget kétszer fordítottam le. Ritkán mentettem és egy áramszünet miatt elszállt egy egész nap munkája.

dow Warhammer 40k: Dawn of War - Nyúl vezetésével készült a projekt, több pálya szövegét fordítottam.

wawinter Warhammer 40k: Winter Assault - 6 vagy 8 pálya szövegét fordítottam. Az ork szövegek voltak a legjobbak. Mivel az orkok világával csak később ismerkedtem meg, mikor elolvastam a Gyűrűk urát, a játékban Douglas Adams vogonjainak a stílusában magyarítottam a nyelvüket. A projektből sajnos nem lett semmi, Nyúl távozásával elveszett.

rainbow Rainbow Six: Raven Shield - Nyúl és több korábbi fordító munkája. Lektoráltam, de nem adtuk ki. Nincs letesztelve, egyszer jó lenne befejezni.

swrc Star Wars: Republic Commando - Nyúl vezette a projektet, én a kiadás előtt lektoráltam és teszteltem.

2004

bs1 Broken Sword 1: Shadow of the Templar - Egyik korai munkám, Solid Snake vezetésével, a pályák egy részét fordítottam.

freelancer Freelancer, 2004-2006 - Epikus mennyiségű szöveggel, átláthatatlan rendszerben. Ez volt az első projektem a GH-ban. Akkor még Nyúl és Bird vezették. Jelenleg bétatesztként elérhető, de valószínűleg soha nem lesz teljesen kész.

2003

indy Indiana Jones And The Emperors Tomb - Első fordításom. Szótárral, szóról szóra.

11 megjegyzés:

Panyi írta...

Wall-E fordításodat hol találom meg?

Zoli írta...

Most teszteljük, hétvégére tervezem a kiadást.

Névtelen írta...

Mégis nem tudnád feltenni valahová, ami megvan a chessmasterből? A kisfiam nagyon értékelné...

Névtelen írta...

szia hogyan tudom le tölteni a fordításaid vagy honnan?

Zoli írta...

Üdv.
A magyarításokat a www.gamehunterTEAM.hu oldalról tudod letölteni.

Névtelen írta...

Köszönöm. Dév.

gurgely írta...

Helló!

Én néztem a GH-t de nem volt rajta sok magyarítás mint pl a bagger simulator se.

Ha lehet rakjátok fel kérlek.

Előre is kösz.

Névtelen írta...

Heló.Se a kran simulator magyarosítása se sok más nincs a megadott odlalon.Szentem csak kamuzod.

Zoli írta...

Mint láthatod, a darus játék sok más mellett a hivatalos fordításoknál található. Ezek olyan honosítások, amiket a boltokban találsz.

Névtelen írta...

Nagyon erdekes, koszonom

Névtelen írta...

apátok faszát