péntek, június 06, 2008

Ismét Tandemezni fogok, ezúttal távol-keleti diákkal

A tavaszi félévben kapcsolódtam be az egyetem nemzetközi munkásságába, mint Tandem partner. Ez abból áll, hogy a szemeszter során egy itt tanuló külföldi hallgatót mentorálok és mentek meg a helyi benszülöttektől. Tavasszal Aaront segítettem, ő Kanadából érkezett. Nem sokszor találkoztunk, mint megtapasztaltam, a kanadaiak nem nagyon akartak közösködni velünk, szinte mindig egymással voltak. Az első héten segítettem neki albérletet keresni, telefont venni és jópár apróságot elintézni, ami elengedhetetlen a túléléshez ezen a zord vidéken.

Rep_guyBár direkt hasznom nem származik belőle, önkéntesként is jó buli. A Tandem program résztvevőjeként extra pontokat kaphatnék a nemzetközi pályázatokon, ösztöndíjak értékelésénél, de ilyenekkel egyrészt nem próbálkoztam, másrészt költségtérítésesként a legtöbbre nem is lennék jogosult. Azaz formálisan leginkább arra jó, hogy még egy sort írhassak a CV-be.

Ma szóltak a Nemzetközi Irodából, hogy ismét kaptam partnert. Lim Chin Yuen-nek hívják, 新加坡共和国, avagy சிங்கப்பூர் குடியழுத்து, azaz Szingapúrból érkezik. A Singapore Management University hallgatója, azon belül is a School of Economics-é. Többet egyelőre nem sikerült megtudni róla. Írtam neki amolyan kapcsolatfelvevős mailt, ha válaszol, okosabb leszek. Remélem, hogy leghamarabb szeptember első hetében érkezik, addig nem leszek Pesten, macerás lenne emiatt feljárni.

Nincsenek megjegyzések: