vasárnap, június 22, 2008

Tisztelt McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft!

Another_McDonalds_by_randomcrapness2008 június 16-án az M7-es melletti, budaörsi éttermükben szerettem volna vásárolni. Jelenleg bejárós egyetemista lévén rendszeresen járok erre, több alkalommal megálltam már itt a McDrive-ban és az étteremben egyaránt.
Említett napon 16:30-kor értem a McDonald's-hoz. Az étteremben szokásosnak mondható sor állt, minden pénztár előtt 4-5 várakozóval. Azonban a vásárlók kiszolgálása ezúttal, sajnos nem először, rendkívül sokáig tartott. A korábbi reklámkampányaikban rendszeresen hangoztatott 1 perces kiszolgálás most valahogy nem valósult meg. A nagy fejetlenségben a kiabáló, ám egymást mégsem halló kiszolgáló személyzet nem tudta uralni a helyzetet. 15 perc várakozás után végre sikerült a pénztárgép elé kerülnöm. Ekkor a felszolgáló hölgy közölte, hogy ő most elmegy és kerít narancslét a gépbe, rögtön jön. Röpke 3 perc alatt sikerült kivennie a tárolóból az új zsákot, amiben mellesleg roppant gusztustalanul néz ki az ital; majd óráknak tűnő perceken át próbálta behelyezni azt az adagolóba. A próbálkozást megelégelve egy kollégája segítségét kérte, aki szintén egy pénztárból lépett ki. Javaslom a Kaizen fogalomkörbe tartozó fejlesztési eljárások tanulmányozását, valamint a valós fogyasztói elégedettség felírását a célok közé.

A várakozás közben végig azt terveztem, hogy mit fogok kérni. A borsos áraknak köszönhetően a tálcámon közel 1600 Ft landolt volna. Ám meguntam a haszontalan időhúzást és inkább úgy döntöttem, hogy ennyit nem ér az egész. Ha nem képesek kiszolgálni, akkor inkább hazamegyek és a hűtőből 'rendelek', az biztosan elkészül 1 perc alatt.

Ez sajnos nem az első ilyen alkalom volt ebben az étteremben. A látható fejetlenség és káosz meggyőzött arról, hogy ezentúl más étteremlánc egységeiben vásároljak.

Tisztelettel
Lukács Zoltán
Volt fogyasztójuk és vendégük

Nincsenek megjegyzések: