kedd, február 26, 2008

A kék méregzsák

Igen, végre, kormányozható kereketet növesztek. Remélhetőleg 3 héten belül átvehetem.

Persze, lehetne nagyobb és erősebb is, de Pestre pont jó lesz. Amilyen drága a benzin és a fenntartás, örülök, ha ezt győzöm itatni.

800 ccm, 53 lóerő. Négy ülés, sok ajtó és tükör. Alufelni, mp3 rádió, elektromos mifenék. Jazz blue festés.

spark10-t4

Koreából érkezik, most valahol az óceán közepén lehet. Másfél hete írtuk alá a papírt, 3 hét a szállítás, kb 2 hét a vám és a vizsga.

Új skin

Ismét új kinézetet keresek a naplónak, a régi kezdett unalmasnak tűnni. Nem is unalmas, inkább túl köznapi. Végre rájöttem, hogy hogyan lehet egyszerűen skinezni a blogot.

Kipróbáltam kb 30-at, de egyik sem volt az igazi. Ez, ami most van, inkább átmeneti, de egyelőre ez is megteszi. És összhangban van egy kicsit a fogfájós hangulatommal.

Waiting for the sun

Már harmadik napja kinlódok itt a fogfájással. Délutánig már közepesen elviselhető volt, de most megint rákezdett. Nagyon kellemetlen, már igazán elmúlhatna. Holnap lesz a felezőbál, addigra teljesen üzemképesnek kell lennem.

Az elmúlt másfél napban megnéztem 12 rész Vészhelyzetet és elolvastam egy fél könyvet. Ha kemény kaját eszek, hasogat, ha folyékonyat, akkor szúr.

Egyszer csak megunja és elmúlik, többet most nem tehetek.

hétfő, február 25, 2008

Nő a fogam

Csütörtökön kezdődött, megint nő a bölcsességfogam. Ezúttal jobb oldalon, lent, hátul. Szépen bedagadt körülötte és eléggé kellemetlen, ha mozgatom. Rágni, köpni, nyelni csak óvatosan. Remélhetőleg néhány nap alatt elmúlik, már unalmas.

Kihagytam a mai marketing szemináriumot, nem nagyon tudtam volna figyelni, a szokásos szövegelés pedig főleg nem menne most.

Vészhelyzetet nézek, most kezdem majd a mai harmadik részt. Délelőtt olvastam, várom, hogy teljen az idő.

kedd, február 19, 2008

Sebészet I.

rubanyi_palEgy érdekes könyvet vettem néhány hete az orvosi könyvesboltban. Rubányi Pál: Sebészet I. A Medicina Kiadónál jelent meg, 1971-ben.


A harmadánál tartok, átolvastam már az általános sebészet fejezetet majdnem a végéig. Utána 200 oldal részletes traumatologia jön majd. Rengeteg újat olvastam benne, nagyon érdekes dolgokról ír. Néha nehéz olvasmány, főleg a szemléletét nehéz átvenni. Ha egy orvosi problémáról beszélünk, szinte mindenki magán képzeli el először. Azt nehéz megtanulni, hogy máson, egy képzeletbeli betegen kell elképzelni az adott helyzetet és a szükséges gyógymódot. Így átlátható, érthető és nem megrázó.


A fogalmazásán sok helyet érezhető, hogy 37 évvel ezelőtti tananyag. A közeljövő újításainak várja a nyílt szívműtétet és a szervátültetést. Az alapokkal ismerkedni elég lesz, ha továbbra is érdekel az orvostudomány, veszek még majd néhány kötetet. Megkerestem az elsős általános orvos szakosok könyvlistáját, mind 7-800 oldalas, általános könyvtárakban nem fellelhető kiadványok. Körülnézek az antikváriumokban és megpróbálok bejutni egy orvosi könyvtárba, ott biztos megtalálom, ami érdekel.

"Mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok." Írja Pál apostol az I. Thessz 5:21-ben. Kicsit erről szól minden, amivel eddig próbálkoztam. Elkezdtem rengeteg dolgot és ami tetszett, azt mélyebben is műveltem, vagy még mindig foglalkozom vele. Ilyen a zene, olvasás, merész utazásaim, fordítás és rengeteg más, amiben részt vettem az évek során. Valahogy sosem volt elég a szokványos, mindig kellett csinálnom még legalább két-három dolgot, amiben kiélhettem a kreativitásomat és az ötleteimet. A formális oktatás túl zárt és merev nekem. Jóval hatékonyabban tudok működni szabad környezetben, ahol nem a megkövült szabályokhoz kell alkalmazkodni.


Most az orvostudomány kezdett érdekelni, körüljárom néhány könyv erejéig, ami érdekel. A sebészet rendkívül érdekfeszítő, de komolyabb háttértudásra lenne szükségem hozzá. A következő lépés az anatómia lesz és esetleg némi orvosi latin.




A többi szabadidőmben különböző zárt társaságok történetét tanulmányozom, lenyűgöző, hogy mire képesek nagy elmék, ha összefognak. És ehhez a legtöbbször szükség van egymás tudására, mintegy katalizátorként használva a többiek tapasztalatait. Így egyből értelmet nyer, hogy miért kell zártan, a társadalom elől valamennyire rejtetteten működni. Az igazán nagy munkákhoz, amihez már nem elég egy ember tudása, nagy összefogás kell. Az igazi elmélyüléshez a teljes koncentráció állapotát kell elérni, ezt pedig sokszor segíti a társadalomból való egyfajta kirekesztettség, az elkülönülés. Értelme persze csak akkor van, ha a végén, az útközben hozott áldozatokért cserébe eredmény is születik. Az, hogy ez a termék, a nagy mű mit is jelent és kinek szól, már a célok és az altruizmus függvénye.