Végül nem az edzésonline-féle edzéstervnek álltam neki, hanem a Nike+ Walk to Run programját választottam. Leginkább azért, mert ezzel kevesebbet kell vacakolni, könnyebb beállítani a Nike+ szoftverben. Másrészt pedig azért, mert a legfontosabb, hogy csak apránként, kisebb lépésekben növeljem a terhelést. A túlsúly miatt nem szabad egyből beleugrani a futásba. A program 12 hetes. Az első napon 15 perc gyaloglás a menü, az utolsó héten pedig már 5 perc gyaloglás, 30 perc futás, majd 5 perc gyaloglás a napi adag.
Bár évek óta elég sokat ülök kerékpáron, a gyaloglás/futás egészen másféle terhelést jelent. A bringán egy-egy hosszabb gyors menet is bőven belefér, futva viszont nagyon hamar kifulladok. Egyik oka a túlsúly, a másik pedig, hogy először meg kell tanulnom “szabályosan” gyalogolni, majd ha az már megy, jöhet a futás.
Az edzésterv nagyon alacsony sebességről kezd, az első 15 perc 1 km-et jelent. Nyilván megvan az oka az alacsony tempónak, próbálom is visszafogni a lépéseimet, de így is 40-50%-kal többet mentem, mint amennyit ajánlott a táblázat. Némi keresés után kiderült, hogy ezzel sokan vannak így és mindenhol azt javasolták, hogy figyelni kell a lassú tempóra és inkább az idő betartása legyen a mérvadó, mint a megtett távolságé.
Az 1. hét mérlege:
Amennyi ellenérzés volt bennem korábban a futás iránt, legalább annyira kezd most megtetszeni. Bár az eddigieket egyáltalán nem nevezném “futásnak”, az élményből így is sikerült megtapasztalni valamennyit. Egészen más ez, mint amikor anno két kalapácsvetés edzés közben kizavartak minket a pályára. Azt hiszem, ott gyűlöltem meg a mozgásnak ezt a fajtáját. Nem mutatták meg, hogy hogyan kell. A sok erőnléti ezdéstől és súlyemeléstől elmerevedett batár fiatalt elküldték az erdőbe és csodálkoztak, hogy miért lógunk, ahol csak tudunk. De a 15 perc gyaloglással, “kályhától kezdve” egészen más a helyzet; van idő megfigyelni és megélni minden lépést. Illetve komoly figyelmet és koncentrációt igényel 15 perc tudatos, folyamatos, tempós gyaloglás. Egyelőre egy évekkel ezelőtt beszerzett, túlságosan is egyszerű futócipőben próbálkozom, de nagyon érzem, hogy ez kevésbé jó. A hónap során megpróbálok beszerezni egy megfelelő cipőt és a felszerelés többi részét is folyamatosan bővíteni fogom.
Két év alatt 30 kilót adtam le. Az elmúlt egy év nagyon sűrű volt, kevesebb lehetőségem volt odafigyelni a mozgásra és a kajára, vissza is jött több mint 10 kg belőle. A célom idén 15 kg-ot leadni, majd hosszabb távon még 15-öt. Az induló maximumhoz képest az 50 kg-ot fog jelenteni. Nagy motivációt ad, hogy mind a bringázás, mind a futás kapcsán nagyszerű embereket ismertem meg, akik erőt adnak és példaként tudok tekinteni rájuk.
Bringával az utóbbi években átlagosan évi 2000 km-t tettem meg, ezt idén is szeretném tartani és emellé folyamatosan fogom bevezetni a futást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése