kedd, január 22, 2008

Indul a félév, jön Aaron

Mindjárt indulok a reptérre, délben érkezik Aaron gépe. Tegnap este indult Montrealból, Párizsban szállt át reggel. Már kiírták a reptér honlapján, 12:09 az AF1694/DL8570/MA6559 járat várható leszállása.

Ha megjött, megnézzük a hostelt, ha nem lesz nagyon fáradt, megmutatom az egyetemet, aztán majd kitalálunk valami kreatívat. Biztos fura lesz, nekem is fura volt az első afrikai napom. Persze, közel sem ugyanakkora a különbség, de bzitos teljesen másnak látja a pesti valóságot, mint én. A napokban kicsit kritikusabban, alaposabban figyeltem a környezetet, bizony, a külső szemlélő meglátja, hogy itt-ott rozsdás, koszos, össze van firkálva, szemetes, mocskos. Néhány nap alatt hozzá lehet szokni, de ez sem az, mint amit az útikönyvekben közvetítenek.

Este welcome party, vagy legalábbis valami hasonló. Veszünk néhány sört, aztán feel-good. Ha leszünk elegen, talán pókerezni is tudunk, este meg Schoolclub. De az is lehet, hogy Aaron elfáradt az úton, ráadásul a hatórás időeltolódással is meg kell majd küzdenie. Ahogy a sportolók mondják, napi egy óra átállásra képes a szervezet, akár egy hét is kellhet majd hozzá.

szerda, január 16, 2008

iPod kábel

Végre sikerült beszereznem egy új kábelt az iPodhoz. A régi kontakhibás volt, ezért nem tudtam tölteni vele, szakadozott a kapcsolat, amikor a gépen volt és a formázás sem ment végig.

Ezzel minden remekül működik, legalábbis egyelőre úgy tűnik. Talán egy szinkronizálást is megkockáztatok majd.ipod_restore

kedd, január 15, 2008

hétfő, január 14, 2008

Egy darab Mercedes

felni 003Lemostam, lesikáltam a dísztárcsát. Most újra régi fényében csilloghat. A szélein látszik a kor, nehéz időket élhetett meg. De talán ezektől lesz érdekes; neki már van egy története. Itt-ott kisebb horpadások, karcolások. De a csillag makulátlan, mintha most gyártották volna.

45 dollárért lehet ilyet rendelni, de az már nem eredeti.
Lehet, hogy egy öreg állólámpáson szolgált, de érkezhetett akár egy 190D-ről is. Feketéről, manuális váltóval, hatalmas kormánnyal. 20 évvel ezelőttről.

A hátulját nem tudtam rendesen megtisztítani, az évek munkája otthagyta a nyomát. Fékpor, kopás, korom. Négy rögzítőkapocs volt rajta, ezek sajnos teljesen elkorrodáltak, ki kellett dobnom. Jó lenne rendesen megtisztítani, de még nem jöttem rá a módjára.felni 004

felni 001

Vizsga után, vizsga előtt

Megvolt a mai kisvállalkozás vizsga, este fél hétre kell visszamenni az eredményért. Viszonlyag könnyű volt, 55 perc alatt befejeztem. 20 pont kell legalább a negyvenből és akkor kb négyes leszek.

Most elnézek megint a keleti játékboltba, hátha sikerül beszerezni a szkarabeusz színű Gyurmalint.

Még a vizsgára menet láttam egy Merci fém dísztárcsát a Ferenc körút sarkán, kicsit beljebb rúgtam egy kocsi alá. Szerencsére még két órával később is ott volt még, így visszafelé elhoztam.

Így már van egy darab Mercedesem.

Este lepucolom, elég koszos és fékporos. Kicsit karcos itt-ott, de ennyi belefér.

Így néz ki, csak kicsit koszosabb állapotban van:

mb_ponton_hubcap_13inch_DB125