Helló bloghu, viszlát blogspot

A blog a következő címen lesz elérhető: http://futoka.blog.hu/

Tegnap múlt hét éve, hogy a blogomat a Blogspot rendszerére költöztettem. Igazán itt volt már az ideje a frissítésnek. Több száz bejegyzés, rengeteg téma, ami éppen érdekelt, beszámolók, fotók, vélemény. A motivációm viszont az utóbbi években egyre alacsonyabb lett, volt, hogy hosszú hónapokon át nem írtam újabb bejegyzést.

Most, hogy lassan egy éve eldöntöttem, a sport TV műsor helyett életmód legyen, szeretném ismét sűrűbben lejegyezni a számomra fontos eseményeket. Ha visszanézem az utóbbi időben rólam készült fényképeket, szinte mindegyiken a futáshoz kötődik. Versenyek, edzések, közös élmények. Apránként eljutok oda, hogy már-már suttogva ki merem mondani: a sport életmód lett és sikerült megvalósítani, amit elhatároztam. A kezdeti gyaloglós napok óta több mint 600 km-t futottam, a falon szépen gyűlnek a rajtszámok és az érmek, leadtam 35 kg-ot (ebből kb 25-öt futással) és még mindig úgy érzem, hogy még csak az elején járok ennek a csodás útnak. A naptáram tele futós programokkal, a jövő évi hétvégék jó részére már most be van írva egy-egy verseny. Számos új barátom lett, teljesen megváltozott az életem és azt is elmondhatom, hogy sokkal boldogabban, kiegyensúlyozottabban telnek a napjaim. A célom leadni még 15-18 kg-ot. Jövő évtől nagyobb hangsúlyt kap a kerékpár és az úszást is szeretném beemelni a menübe.

Ezek miatt végül úgy döntöttem, hogy a blogomat áthozom a blog.hu-ra és új néven, új arculattal folytatom tovább. A bloggal szeretném továbbra is megörökíteni az új tapasztalatokat és dokumentálni az életmódváltásom további fejezeteit. Téged pedig, kedves olvasó, arra bíztatlak, hogy állj fel a székből, vedd fel a futócipőt és tedd meg a célod felé vezető következő lépést. Mert bármilyen hihetetlen is volt számomra az elején, a célokat márpedig el lehet érni.

A blog nevéről: hogy egy klasszikust idézzek, a futókámból még bőven van.

A blog a következő címen lesz elérhető: http://futoka.blog.hu/

27. Nike Félmaraton

A Nike-tól már előre féltem. Ez volt az első olyan versenyem, amit szintidővel hirdettek meg. Ez azt jelenti, hogy aki a megadott tempónál lassabban halad, azt kizárják a versenyből és fel kell szállnia a záróbuszra. Bár már több mint fél éve kezdtem a futást (az elején természetesen több hónap gyaloglással), még most is szinte ismerkedem ezzel a fajta mozgással és azzal a fejlődési úttal, amire léptem. Sokszor máig úgy érzem, hogy alig vagyok gyorsabb, mintha gyalogolnék, közben pedig hétről-hétre meg tudok lepődni, hogy mennyivel jobban megy, mint korábban.

Amikor felmerült, hogy elindulhatnék a Nike Félmaratonon, kitöltöttem ugyan a nevezési lapot, de csak elég halványan mertem remélni, hogy tudok majd addigra a szintidőnek megfelelő tempóban haladni. Trióban neveztünk, 8,3 km lett a szakaszom, amit 7:10 perc/km iramban kellett teljesíteni. A szintidőtől nagyon meg voltam ijedve. Rengeteget rágódtam rajta, sokakkal beszélgettem róla, már-már ez lett a futásaim központi témája. Annyira aggódtam miatta, hogy észre sem vettem, hogy már hetek óta ennél gyorsabban futok az edzéseken. Nyár elején 8:30 volt az álomhatár. Júniusban jött a 8:00, júliusban a 7:30, 7:15, 7:10. Augusztusban már 6:54-es iramban ment a szigetkör.

Néhány nappal a verseny előtt eldöntöttem, hogy sikerülni fog, hiszen tudom, hogy képes vagyok rá.

A szombati kitűnő hangulatú tésztapartit követően a vasárnapot egy hasonlóan jókedvű csapatfotóval kezdtük:

Miután elrajtolt a mezőny (megható élmény átélni, ahogy a sokezer futó elindul a nagy útra), a váltópont felé kormányoztunk. Mire eljutottunk a 4 km-re lévő Margit hídhoz, a mezőny eleje már bőven elhagyta az útvonal szerint a 13. km-nél lévő váltást. Meglepő volt, hogy futva gyorsabbak voltak, mint mi metróval egy jóval rövidebb távon.

Noémival, Katival és Petrával vártuk a váltótársunkat. Szinte izzott a levegő, mindenki táncolt, ugrált, lazított, miközben a legjobb bulizós zenéktől volt hangos a város és a speaker is mindent megtett a jó hangulatért. Ezekben az eufórikus percekben futott be Bálint. A chipet átvéve már indultam is tovább. Petrával azt beszéltük meg, hogy együtt futunk, ezért a következő frissítőpontig lassabban mentem és a fordítónál bevártam. Tudtam, hogy bőven időben vagyunk, Ádi és Bálint gyorsan futottak, közel húsz perc előnyünk volt a szintidőhöz képest. Bár úgy terveztük, hogy megpróbálunk jó idővel beérni, a fülledt levegő és a hőség miatt végül lassabban szaladtunk. Többször gondoltam rá, hogy kicsit meg kellene pörgetni, de amikor kicsit körülnéztem, majdnem mindig volt a közelünkben valaki, aki lesérült, ápolni kellett, vagy már a hordágyon tolták a mentő felé. Az előző napok hűvösebb időjárása után mindenki nehezen bírta a fojtogató meleget. Mindezt bőven ellensúlyozta a jó társaság, az út mellett szurkoló tömegek, az úton-útfélen felbukkanó dobosok és zenészek. Fantasztikus élmény volt, nagyon jól éreztem magam. Több korábbi versenyen folyamatosan az időt számoltam és állandóan a távval küzdöttem. Most viszont ezek egyáltalán nem jöttek elő. Hirtelen azt vettem észre, hogy az utolsó km-en vagyunk. A befutó előtt sprinteltünk egy kicsit és már be is értünk a célba. A célkapu utáni boldog pillanatok és egy kis lazítás után arra gondoltam, hogy induljunk el a mindjárt induló Ligetkörön is. Csak annyi pénz volt nálunk, amennyit a chip leadása után visszakaptunk, de ez sajnos nem fedezte a nevezési díjat. Hirtelen kicsit rosszul is esett, hogy egy 20 perces futásért még 2000 Ft-ot kell fizetni, de hamar túltettem magam rajta és inkább visszamentünk a többiekhez pihenni. Következhetett végre a jól megérdemelt lazítás. Mindenki mosolygott és boldog volt, a hosszú készülés és a rengeteg edzés meghozta a gyümölcsét.

Csodás élmény volt, nagyon jót futottunk, örök emlék marad.

Hajrá DK Team!

400 km

A Nike+ szerint idén február 20-án indultam el az első 1,1 km-es gyaloglásra. Az eredmény hat és fél hónap alatt 400 km. Az pedig különösen nagy öröm, hogy a vasárnapi Nike Félmaratonon lett meg ez a szép kerek szám. Úgy tervezem, hogy komolyabb visszatekintést és összegzést majd az 500. km után fogok írni. A Nike fantasztikus élmény volt, meghatározó esemény, nagyon jól éreztem magam rajta. Mihelyt időm engedi, mindenképpen írok róla beszámolót.

A sebességről

Gyorsulnom kell. Legalábbis azt hiszem. Ez az az érzelmi, sportszakmai, tapasztalati háttér, aminek még nagyon az elején vagyok. Gyorsítanék, haladnék, mert a lendület ezt diktálja. Sokkal könnyebben, könnyedebben futok, mint néhány hónapja. Sikerült leadni közel 15 kg-ot, amióta elkezdtem futni, jobb lett az állóképességem és igyekszem minél több tapasztalatot gyűjteni. Úgy érzem, hogy apránként elkezdhetek a sebességre is koncentrálni, egyelőre természetesen csak a megszokott távokon. Szeptember 9-én lesz a Nike Félmaraton, ahol 8,5 km-t futok 7 perces idővel. Nálam ez még abszolút gyorsnak számít. Néhány hete még 7:30 körüli volt az átlagos tempóm, erről kell gyorsulnom, hogy tudjak stabilan a 7:10-es szintidőn belül futni. Meglepően nagy a különbség néhány másodpercnyi eltérésnél is. Bár a 8 km-en ez kevesebb, mint másfél percet jelent, erőkifejtésben mégis jóval többet kell nyújtani.

Kocogás közben általában podcasteket szoktam hallgatni. (Régóta tervezem, hogy ezekről is írok) Versenyeken, vagy azokon a futásokon, amikor a tempó is számít, inkább a zenék között válogatok. Általában futáshoz összerakott mixeket viszek, ezek az edzés típusának megfelelően fix tempóra vannak keverve, vagy a gyorsítóedzés intervallumainak megfelelő iramváltakozást diktálnak. Eddig a 156 BPM körüli egyvelegeket kerestem. Úgy számoltam, hogy ez a tempó egyelőre elég és ha gyorsulni szeretnék, azt majd a lépéshossz növelésével tudom elérni. A tervem/elméletem viszont megdőlni látszik. Találtam ma egy táblázatot, ami az oldal közösségének összesített adataira hivatkozva a következő eredményekre jutott:

BPM – Tempó (perc/km) – Lépéshossz (m)
150 – 10 – 0,67
153 – 9 – 0,73
156 – 8 – 0,80
160 – 7 – 0,89
163 – 6 – 1,02
166 – 5 – 1,2
171 – 4 – 1,47

Ez alapján a 156-os ütemhez a 8 perc környéke megfelel. Valamivel gyorsabb vagyok ennél a tempónál, ez az oldal szerint általában a rossz technikának köszönhető (overstriding, túl nagy lépéshossz, sarokra érkezés). Ezzel azonban nem értek egyet, mert pont azóta tudok gyorsulni és távban is fejlődni, mióta direkt figyelek arra, hogy ne a sarkamra érkezzek. Persze biztosan bőven van mit fejleszteni a technikámon. A nagy lépéshosszal pedig pont ellentmond a tapasztalataimnak. Folyamatosan azt érzem, hogy az optimálisnál rövidebbeket lépek.

Tehát ugyanott tartok, mint a poszt elején. Gyorsulni szeretnék, de közel fél év után is nagyon összetettnek látom ezt az egyszerűnek tűnő sportot.

Holnap megyünk a Zagyvamenti Maratonra. Váltóban fogok futni, a félmaratoni táv első felében, azaz 10,55 km lesz a fejadag. 160-as ütemű zenét viszek, úgy tervezem, hogy annak a tempójában futok végig. Végig figyelni fogok a lépéstechnikára, testtartásra, légzésre. A táblázat alapján ez nagyjából 7 perces tempót jelent reggel.

És most irány aludni, nagyon hosszú nap volt, a versenyre pedig kipihenten kell menni.

Gondolkodom, tehát futok

Augusztus 26. – Zagyvamenti félmaraton, váltó, 10,5 km
Meleg lesz, hőségben tapasztalatlan vagyok. Egyelőre szorongásmentes övezet.

Szeptember 2. – K&H Olimpiai Kerékpáros Napok, Budapest
Kellemes tekerés a városban, jó móka lesz.

Szeptember 9. – Nike Félmaraton, Trió, 8,4 km
7:10-es szintidő, be vagyok tojva tőle rendesen. Tudom, hogy sikerülni fog, de mégis szorongós.

Szeptember 15. – Velencei-tó Szupermaraton, váltó, kb 9,5 km
Jó buli lesz.

Szeptember 22. – K&H Olimpiai Futónap, Kecskemét, kb 4 km
Jó buli lesz, várom, bár egyelőre úgy néz ki, hogy más dolgom lesz.

Szeptember 30. – Kakukktojás, beneveztem a Szecsői Futónapra, de ismét elutazós program lesz. Ott viszont túrázni is fogunk.

Október 7. – Spar Maraton, Ekiden váltó, 4,6 km
Szintidő van, de simán menni fog, nagyon várom.

November 17. – Balaton Maraton, félmaraton váltóban, 10,5 km
Szintén szintidő, de addigra simán menni fog, várom.

Érdekes érzés. Egy egészen más életformába csöppentem az utóbbi hónapokban. Oké, mozogtam mindenfélét és az élet sok területén aktív vagyok, de a futás mégis más. A bringa a napi rutin részévé vált. A legtöbb helyre tekerve megyek, annyira beépült, hogy mozgás helyett sokkal inkább életformának tekintem. Talán pont ennek köszönhető, hogy úgy érzem, mintha évek óta nem fejlődnék. A rutin persze nő, mégsem a teljesítmény a lényeg. A futás ezzel szemben valami teljesen új jövevény. Olyasmi, amit korábban sosem tapasztaltam. Ha van egy kis szabadidőm, azt számolom, hogy belefér-e egy futás. Sőt, igyekszem úgy alakítani a programot, hogy azért estefelé csak el tudjak menni kocogni egyet. A Suhanj! 6 után öt hosszú napon át nem vettem fel a futócipőt és naponta többször is már-már bűntudatom volt, noha tudtam, hogy egy félmaratoni táv bizony regenerációt igényel, a mostani felkészültségem mellett pedig főleg. A rendszeres kocogásnak az első hónapok látszólagos stagnálása után végre elkezdtek látszani az eredményei. A mai gyorsító futáson az jutott az eszembe, hogy a februárban még rettegett 1-2 perces kocogás helyett most a folyamatos gyors séta, vagy kocogás közben most már alig várom az 1-2 perces repülőfutást, amikor végre tempósan futhatok. Ez nagyon jó érzés. És az is nagyon jó érzés, hogy egyre könnyedebben tudom körbefutni a Margitszigetet. Szeretnék idén eljutni oda, hogy két kört kihívás nélkül tudok teljesíteni, valahol 6:45 környéki tempóban. Sok edzést igényel, de boldogan tűzöm ki az újabb és újabb célokat.

Azt már most látom, hogy a lelki felkészülés sokkal keményebb dió, mint a testi fejlődés. Közel sem olyan egyszerű megszabadulni attól a gondolatvilágtól és testképtől, amit hosszú időn át tudtam a magaménak. De nem is szabad rohanni. Napról-napra emlékeztetem magam arra, hogy csak lépésről-lépésre haladhatok. A céljaim hosszú távúak, amihez nagyon jó alapozásra van szükség. Szóval csak óvatosan, de azért rendületlenül.

Mert tudom, hogy lehetek én is.