hétfő, május 25, 2009

Egy maratoni projekt végén

A napokban adunk le egy fordítást, amin szeptember óta folyamatosan dolgoztunk. Kemény munka, rengeteg szöveggel. A játék jó lesz, a béta tetszett. Érdekes volt és sokat tanultam belőle, de nem bánom, hogy vége, az utóbbi hetekben már-már kicsit megterhelő volt.

A vizsgaidőszakból másfél hét van hátra, még három tárgyból kell írnom. Holnap (vagy inkább ma) turizmus, másodszor. Megint nem volt elég időm készülni rá, de reméljük a legjobbakat. Szerdán matek, jövő héten pedig számvitel. Utána szigorúan néhány hét szabadság, munka és kötelező elfoglaltságok nélkül.

Este vettem egy új billentyűzetet. A réginek igazából nem volt semmi komoly baja. Az aljáról eltűntek a gumilapok, csúszkált az asztalon és kezdett eléggé koszos lenni, de ettől még ugyanúgy jó. Egyszerűen csak megint kellett valami új, egy újítás.

busy_hours_again_by_alunaticloner

Nincsenek megjegyzések: