kedd, április 28, 2009

MÁV sztrájk, NoMan, NoMan, NoMan!

Ezek az őrültek már megint sztrájkolni akartak. Értem, hogy szar nekik, de elhihetnék már, hogy nekünk sem könnyebb. Főleg nem úgy, ha meggátolnak az utazásban. Elmehetnek a búsba. Főleg, mert tisztán érzem benne a politikai felhangot és irányt. Kimondottan örülnék, ha ez a seggfej inkább munkára buzdítaná a jónépet. A vonat az vonat, nem politikai eszköz. Mindjárt itt a vizsgaidőszak, tanulás és munka van folyamatosan. Legyen oly kedves és ne hátráltasson. Ha tehetném, legszívesebben bringával mennék haza is.

Szerencsére ezúttal elmarad. Lesz oly kegyes imádott uszítómesterünk és hazavisz a bűzös vonatjával. Azon most nem morgok, hogy a bringával csak a kocsi végében, vagy a folyosón ülhetek, mert mehetnék tömegközlekedéssel is. De akkor is húzzon el. Most olvasom, hogy helyette az érettségi napján lesz a cirkusz. Azzal nem jutnak előrébb, ha minden sztrájkjukhoz kipéznék egy réteget, akivel kibasznak. Oldják meg a problémájukat civilizált módon. Mindenkinek megvan a maga gondja, ami legalább ekkora. Mégsem megy az utcára, pláne nem úgy, hogy közben megállítja azokat, akik ténylegesen tenni szeretnének valamit.

Gaskó, NoMan, NoMan, NoMan!

Im_a_Loser_Baby

Nincsenek megjegyzések: