szerda, január 28, 2009

A Budapest-Banjul projekt

Már többször említettem a következő nagy utazás terveit. Jöjjenek hát a részletek.

Két éve néhány hetet Gambiában töltöttem önkéntesként. Afrika visszavár, eljött az ideje, hogy ismét visszatérjek. Ám ezúttal már jóval több tapasztalattal rendelkezem, hogy tudom, hogy mire számítsak és igyekeztem minél több kapcsolódó anyagot átolvasni, tanulmányozni.

A cél:

African_Children_by_clayjar A 2010-es Budapest-Bamako résztvevőjeként elmegyünk Bamakóig, majd onnan elindulunk Szenegálon át Gambiába. Gambiában az időnk függvényében 1-2-3 hétig egy ottani szervezetnek segítünk, majd hazajövünk.
Terveim szerint két kisbusszal megyünk és ha minden előzetes terv megvalósul, lehet, hogy egy tűzoltóautót is viszünk. Természetesen saját lábán. Egyelőre a két 9 személyes autó biztosnak néz ki. Mindkettőbe kétfős személyzetre lesz szükség és vihetünk még autónként max 2 utast. Azaz az elméleti létszám 8 fő + a tűzoltó pilótái.

Úgy gondolom, hogy a Budapest-Bamakót továbbgondolva nyújthatunk így valami extrát és egy olyan projekt jön létre, ami hosszú távon is megmozgatja az emberek fantáziáját és lesz jövője.

Az út kb 22000 km, ebből 15000 km a sivatagon át vezet. Nem olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik, néhány száz (ezer) km kivételével úgy-ahogy kiépített betonút, vagy legalább valami köves felület található. A két van természetesen négykerék-meghajtású lesz. Valószínűleg Mitsubishi L300-asok, más gyár nem nagyon készített négykerekes kisbuszt, főleg nem sokszemélyes kivitelben. Ezeknek a fogyasztása is egészen baráti és a világ minden táján lehet hozzá alkatrészt kapni. Nem mai technológia, nincs telepakolva elektronikai mindenfélékkel és a felépítése is egyszerűnek mondható. Ha a szükség úgy hozza, az egyszerűbb problémákat még mi is tudjuk orvosolni, legalább olyan szintre, hogy el tudjuk juttatni a legközelebbi település autószerelő műhelyébe. Onnantól már a helyi szaki szakértelmére bízzuk a dolgot, de egészen biztos, hogy képesek lesznek megjavítani, bármi is történjen.

A költségvetés a két kocsira valahol 5-6 millió Ft környékén lesz. Ez a közepes számításom, azaz ha nagyon nagy szerencsénk van, meglesz 5-ből, de a 7 sem elképzelhetetlen. Ebbe beleszámoltam a nevezést, a személyes költségeket, a járművek árát és a felkészítését, költőpénzt és tartalékot is. 4 fix főre ez fejenként nagyságrendileg 1,5 millió Ft. Egy év alatt elő lehet teremteni. Aki igazán elszánt, az képes lesz rá. A cél természetesen az, hogy a költségek minél nagyobb hányadát adományokból fedezzük, így a megmaradó pénzünkből még több és jobb adományt vihetünk.

Adományként első körben taneszközöket és oktatási segédanyagokat szeretnénk vinni. Kicsiknek, nagyobbaknak egyaránt. Szervezünk majd könyvgyűjtést, kérünk írószereket és kreatív játékokat. Ami nekünk csak egy kopott ceruza, az valakinek az egyetlen írószerszáma lehet. Ami itt egy divatjamúlt füzet, az egy kisgyereknek az első füzete lesz.

Másik ajándékunk egy játszótér lesz. Amikor Gambiában jártam, nem nagyon találkoztam épített, biztonságos játszótérrel. Sok helyen láttam, hogy a kisgyerekek kopott autógumikkal, kacatokkal játszottak. Biztosan nagyon fognak örülni, ha viszünk egy csúszdát, hintát, libikókát, labdákat. Ez még bőven a tervezés fázisában tart, nyárig kidolgozzuk a részleteit. A szűk keresztmetszet a járműveink mérete és teherbírása lesz. Úgy kell vinni, hogy lehetőleg mi is elférjünk a kocsiban és az egyszerű szerszámainkkal össze tudjuk állítani a helyszínen. Fel kell készíteni az időjárás viszontagságaira és a legfontosabb, hogy teljesen biztonságos és nagyon tartós legyen. Ez egy magyar-gambiai oktatási, fejlesztési projekt első lépése is lehet.

i_support_fair_trade_stamp_by_ashlingonOlyan gambiai szervezetet keresek fogadó félnek, aki szeretne részt venni a Fair Trade-ben és a legjobb tudásunkkal fogunk nekik segíteni, hogy beilleszkedhessenek a méltányos kereskedelem körforgásába. Így kapnak egy lehetőséget a termékeik tisztességes értékesítésére és a stabil megélhetés előteremtésére. Egy több éves fejlesztési projekt keretében szeretném létrehozni az önkéntesek fogadásának hátterét úgy, hogy aki szeretne a méltányos kereskedelemmel foglalkozni és Afrikába vágyik, az rajtunk keresztül megtehesse.

Hamarosan elkészül a végleges honlap, ami a budapestbanjul.hu címen lesz elérhető. Szervezés alatt áll egy alapítványi számla, amire fogadjuk majd a kedves felajánlásokat. Igyekszem az egész folyamatot végig dokumentálni és szeretném teljesen transzparenssé tenni. A cél, hogy az adomány az utolsó fillérig és darabig a megfelelő kezekbe kerüljön és az adományozók biztosak lehessenek benne, hogy jól cselekedtek.

A gyerekeké a jövő, adjuk meg a lehetőséget nekik, hogy elérhessék a céljaikat! Az első lépések megtétele lesz a legnehezebb. Szeretném úgy végigcsinálni az utat, hogy azzal követendő példát és utat mutassak az utazni, segíteni vágyóknak.

looking_at_the_stars___CONGO_by_anthonyasaelA post egyben témaindító bejegyzés is, szeretettel várom az esetleges véleményeket, ötleteket.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Esetleg egy víztisztító berendezésnek nagyobb hasznát vennék, mint egy csúzdának. Bár ez csak az egyéni és rettent gonosz véleményem vala... :)

szivar

Zoli írta...

Amerre mi megyünk, ott az ivóvíz nagyjából megoldott. Fillérekért lehet kapni zacskós vizet. Viszont alig megoldott az oktatás, a felügyelt rekreáció, a kreatív időtöltés.