A vonaton összefutottam Bagdán Zsu-val, jót beszélgettünk. Vagy inkább beszéltem; jobbára az afrikai élményemről.
Az az érdekes, hogy bárkivel diskurálok a kalandjaimról, mindig újra előjön a tenni akarás, sorakoznak az ötletek és a lendület padlógázon nyomul. De valami miatt fogy a hosszabb távú lelkesedésem. Elfáradtam, belefáradtam. Március óta szinte minden napom ezzel telt, utazás, pénzgyűjtés, Fair Trade, stb...
A terveimet továbbra is nagyon jónak tartom és jó esélyt látok arra, hogy hosszabb távon életképes legyen. De azt tisztán látom, hogy baromi sok munkát kell befektetni, így talán lehet némi eredményt produkálni.
Túledzettem magam? Vagy kéne egy segítő, aki ugyanilyen lelkesedéssel és tempóval tud dolgozni velem? Lehet.
A problémám most is a szokásos. Ha van kilátás eredményre, vagy minden áron meg akarok valósítani valamit, annak mindenképpen a végére járok. De ha csak évek múlva lesz kézzelfogható akármi belőle, akkor a morálom néha szinte eltűnik. Mindig csak dolgozni, törtetni, előrébb jutni, aztán előbb-utóbb megterem az a gyümölcs.Mostanában sokszor eszembe jut: Mégis miért? Miért hajtok, miért jönnek mindig az elborult ötleteim? Kell ez nekem? Azzal tisztában vagyok, hogy választani kell. Átlagos, nyugodt hétköznapok, vagy folyamatos hajtás.
Visszafelé benéztem a Mamutba. Elsősorban a könyvesbolt érdekelt, a metróban láttam egy érdekesnek ígérkező könyv hirdetését. Szerencsére a bolt még nyitva volt, de a könyv 3500 Ft-ba kerül. Ennyiért most kihagyom, van bőven olvasnivalóm. Talán majd a nyuszi meghozza; esetleg a vizsgák után megveszem.Az épületen már ott a téli díszlet, hangulatos volt a sötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése